Anaheim - Los Angeles
Őrségváltás Kaliforniában?
NYOMTATÁS

Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság hétfői játéknapján kaliforniai rangadót rendeznek: a szárnyaló Los Angeles Kings az Anaheim Ducks otthonába látogat.


Megváltozni látszanak az erőviszonyok a Dél-Kaliforniában, már ami a jégkorongot illeti. Ebben a szezonban ugyanis a Los Angeles Kings (36-19-3, 75 pont) minden tekintetben a korábban jobban teljesítő Anaheim Ducks (27-24-7, 61) fölé kerekedik. 2002 óta, amikor a Kings utoljára jutott be a rájátszásba, rendre az Anaheim érte el a legjobb eredményt ebből a régióból: kétszer játszhatott a Stanley-kupáért, és 2007-ben meg is nyerte azt.  

Idén azonban a „kacsák” a playoff-ba kerülésért küzdenek (2004 óta először fordulhat elő, hogy nélkülük rendezik a rájátszást), hiszen jelenleg csak a tizenkettedik helyen állnak a nyugati összevetésben, hátrányuk öt pont a nyolcadik helyezett Nashville mögött. A Los Anegels viszont a negyedik helyen áll, stabil élcsapatnak számít nyugaton. Pozícióját az utóbbi időszakban jócskán megerősítette: sorozatban tízedik győzelmére készül az Anaheim otthonában – ilyen hosszú győzelmi szériára pedig még nem volt példa a klub történetében. 

A Kings legutóbb (szombaton) a Detroitot győzte le 4-3-ra, úgy, hogy már 3-0-ra is vezetett, de a Red Wings kiegyenlített, a győztes gólt végül Michal Handzus 2:21 mp-el a vége előtt szerezte. Az Anaheim három teljes napot pihenhetett, legutóbb csütörtökön korcsolyázott jégre, viszont éppen a Los Angeles ellen. A „királyok” akkor is háromgólos előnyre tettek szert (már 4-1-re is vezettek), ám az Anaheim kiegyenlített. Az utolsó hat percben azonban Brown és Kopitar is betalált a Kingsből, így 6-4-es hazai győzelem született.  

A csütörtöki volt zsinórban az ötödik Kings győzelem a Ducks ellen, így a Los Angeles-iek magabiztosan készülhetnek a hétfő esti összecsapásra. Az Anaheim viszont abban bízhat, hogy az utóbbi időszakban már felfelé ível a formája: az utolsó 16 meccséből 11-et megnyert a csapat, előbb-utóbb csak sikerül megtalálni a Kings legyőzésének a receptjét is.

jégkorong NHL
Anaheim H 2.18
X D 3.80
Los Angeles V 2.34

Fogadás határideje: 2010-02-09 03:45

Kapcsolódó csapatok:
Anaheim
Los Angeles

Kapcsolódó cikkek:
A 7. meccs dönt a Stanley-kupáról
A bajnok is elkezdi
A cseheknél is csúszik a pakk
Nürnbergben az Ingolstadt
Megint otthon a bajnokverő
Rajtol a svéd hoki bajnokság is
Jó formában a Kladno
Négyesdöntő Miskolcon
Városi derbi az NHL-ben
Megint otthon a Znojmo
Keresés


Legfrissebb eredmények
labdarúgás LABDARúGáS
074 - Mexikó - Kolumbia: 1-0
tenisz TENISZ
050 - R. Nadal - F. Lopez: 3-0
tenisz TENISZ
054 - S. Stosur - K. Clijsters: 1-2
tenisz TENISZ
049 - D. Ferrer - F. Verdasco: 2-3
labdarúgás LABDARúGáS
070 - Argentína - Spanyolország: 4-1

Fontos linkek
ATP
WTA
NBA
Német kézilabda bajnokság
Spanyol bajnokság
Bundesliga
Olasz A
Francia bajnokság
Holland bajnokság 
NB I
Kosárlabda férfi Euroliga
Kézilabda BL
NHL
Osztrák jégkorong bajnokság
UEFA
Angol foci
Spanyol kézilabda
Vízilabda, európai kupák
Kosárlabda, férfi Európa Kupa
Kosárlabda, női Euroliga